Mit adjunk? Hogyan adjuk?

Az idei év végén is fontos szerepe lesz a juttatások időzítésének az év végi juttatások kiadásánál. Fontos, hogy minél előbb meghozzuk ebben az ügyben a tartalmi, stratégiai döntéseket is. Egyrészt a jelenlegi helyzetben megváltoztak a munkáltatói célok, a munkavállalói igények, másrészt egyes kedvező adózású juttatások megvalósítása is nehézségekbe ütközhet, ilyen például a rendezvényeken való részvétel.
» Év végi juttatások 2020-ban

 

Az év végi juttatások előkészítésénél sokan próbálják úgy motiválni a csapatot, hogy bejelentik miféle célok teljesítésekor adják a juttatást. Mivel többen terveznek jövedelemként adózó juttatásokat (utalványokat, pénz kifizetést), így érdemes ezt a teljesítményhez kötött csoportalkotási módot is figyelembe venni. Természetesen itt is be kell tartani az egyenlő bánásmód szabályait. Általában nincs akadálya, hogy egy jövedelemként adózó juttatás feltételrendszerébe – a munkajogot nem sértve – a tevékenységgel, munkavégzéssel, teljesítménnyel kapcsolatos kritériumot használjunk. Azonban az adómentes juttatásoknál, béren kívüli juttatásoknál, egyes meghatározott juttatásoknál semmiképpen nem célszerű a tevékenységhez, munkavégzéshez kapcsolódó csoportalkotási feltételek használata. A munkához kapcsolódó célok kitűzésével egyből a munka ellenértékeként kínáljuk a juttatást, így a személyi jövedelemadóról szóló törvény 1. paragrafus 10. pontja alapján el is vesztjük a kedvező adózást. Ilyenkor bizony jövedelemként kell majd adóznunk ezek után a kedvező adózású elemek után is.

Hasonlóan problémát okozhat, amikor a 13. havi bérkifizetésnél kérhetik a munkatársak, hogy ezt valamely kedvező adózású formában adjuk ki. A munkabér „cafeteriává” alakítása is adóelkerülésnek minősülhet.

Jobb a másik utat választani. Juttatáscsomagot kínálunk, melynél a dolgozók választhatnak, hogy milyen formában kívánják ezt igénybe venni. Aztán, ha minden kötél szakad, a választható elemek közé bekerülhet megfelelő szorzószámokkal a számfejtett bruttó kifizetés is.

Cafeterián kívül vagy belül

Akinél már működik juttatási rendszer, joggal teszi fel a kérdést, hogy a plusz juttatásainak értékét beleépítse-e ebbe, vagy éppen a cafeteria mellett külön adja ki. Igazából ez egy technikai kérdés a munkáltató számára. A legtöbb esetben nem befolyásolja a juttatások adózását. Attól függetlenül, hogy az év végi juttatásokat fix vagy választható juttatásként adjuk, az egyes juttatási elemek adóját a rájuk vonatkozó szabályok alapján kell megállapítani és megfizetni.

Időzítés és adó

Az év végi juttatások időzítésénél érdemes arra figyelni, hogy egyes juttatások közterhe az évek közt eltérő adószabályok miatt változhat. Az is előfordulhat, hogy akár a kedvezményes keretek fölött is érdemesebb idén juttatásokat kiadni, mint 2021-re halasztani ezt. Más elemeknél akár érdemes lehet januárig várni a kiadással, ha ennek szabályai kedvezően változnának.

Lényeges szabály az időzítéshez, hogy a 2020-ban adott juttatások az idei szabályok szerint adóznak. Igaz ez a számlák kifizetésére is. Ha egy ajándék vagy belépő számláját az idén fizeti ki a munkáltató, akkor az idei juttatás, ha jövőre, akkor jövő évi. Igaz ez attól függetlenül, hogy a juttatás (a számla) milyen időszakra vonatkozik. Például egy 2020-ban kifizetett 2021-es óvodai étkezési költség 2020-es juttatásnak számít. Ezzel szemben, ha az idei kulturális belépő számláját a munkáltató 2021 januárjában téríti meg, akkor ezt már 2021-as juttatásként kell figyelembe venni.

Ha jó a szoftverünk, akkor nincs akadálya, hogy a plusz összeget hozzácsapjuk a cafeteriakerethez, és a munkatársaink újra nyilatkozzanak a még fennmaradó részről. Persze, ilyenkor az elemekre vonatkozó éves összkereteket és egyedi korlátokat is pontosan kell figyelni. Ha nem áll rendelkezésre ilyen nyilatkoztató és nyilvántartó szoftver, akkor meghatározhatunk külön olyan juttatást, amelyet majd mindenki megkap.

Szerencsés esetben a munkáltató még nem merítette ki egy-egy közkedvelt juttatás esetén a kedvező adózás mértékét. Ilyenkor meghatározható, hogy például mindenki kap még 16 100 Ft értékben ajándékutalványt 35,99% közteherrel. Emellett a magas, éves, SZÉP Kártya-keretek is nagy eséllyel lehetőséget adnak arra, hogy találjunk olyan alszámlát, amelyre szinte minden munkatársunknak kedvező adózással tudunk feltöltést indítani.

Mit adjunk év végén?

A sokféle területen felhasználható, csekély értékű ajándékot háromféle módon adhatjuk kedvező adózással.

– A személyi jövedelemadóról szóló törvény szabályai alapján, ha bármely juttató, bármely magánszemélynek a minimálbér 10 százalékáig terjedő terméket, szolgáltatást ad, akkor az egyes meghatározott juttatásként 35,99% közteherrel adózik. Így nem lesz akadálya, hogy a munkavállaló mellett mások (például közeli hozzátartozói) is kapjanak ilyen juttatást személyenként a minimálbér 10 százalékáig. Egy négy tagú család tehát 4×16 100=64 400 forint értékben kaphat kedvező adózással csekély értékű ajándékot. Ha a munkavállaló már év közben kapott ilyen a juttatást, akkor az év végén kínálhatjuk ezt a közeli hozzátartozójának.

– A kiadás másik lehetősége, hogy a juttató (munkáltató) megvásárolja a terméket, szolgáltatást és átadja a munkavállalónak, közeli hozzátartozójának stb. A munkavállaló vagy a közeli hozzátartozója is megvásárolhatja a számára értékes terméket, szolgáltatást és a számlát munkáltató (juttató) nevére kéri, majd a munkáltató kifizeti ennek a számlának az ellenértékét.

– A harmadik megvalósítási mód a papír alapú vagy elektronikus utalványok biztosítása évente egyszer a minimálbér 10 százalékának értékéig a munkavállalók vagy akár a közeli hozzátartozóik számára.

Kulturális és sportrendezvény-jegyek

Hasonló vagy kedvezőbb adózással adhat a munkáltató a munkavállalójának Széchenyi Pihenő Kártya juttatást. Ha a juttatás belefér a Kártyához kapcsolódó keretösszegekbe, akkor az idei feltöltés béren kívüli juttatásként 15% közteherrel adózik. Ezt a szabályt a jogalkotó már kiterjesztette 2021. 06. 30-áig, így a január elején adott SZÉP Kártya feltöltése is kedvezően adózik. Az időzítésnél arra érdemes figyelni, hogy melyik év keretösszegéből kívánjuk fogyasztani a kiadott juttatást: az év végén indított feltöltés még az idei, a januári utalás már a 2021-es keretet terheli. Ráadásul a Kártya alszámláinak éves keretösszegeit nem kell arányosítani. Ha összességében belefér az éves rekreációs keretbe, akkor akár az egész éves vendéglátás-, szabadidő- vagy szálláshelykeretet megkaphatja a munkavállaló év végi juttatásként. A SZÉP Kártya egyes alszámláinál 2021. 06. 30-ig még azt sem kell figyelni, hogy mástól kapott-e ilyen juttatást a munkavállaló.

Ha értékes lehet a kulturális szolgáltatásra, sportrendezvényre szóló belépő, akkor ezt is adhat a munkáltató a munkavállalóinak év végén. Itt az adómentesség fő feltétele, hogy éves szinten a jegyek értéke ne haladja meg a minimálbér értékét. Ezt az értéket azonban nem kell arányosítani a munkaviszony hosszával, és azt sem kell figyelni, hogy mástól kapott-e ilyet a munkavállaló. A kulturális szolgáltatásra vagy sportrendezvényre szóló belépőjegy-, bérletjuttatást –  ahogy a neve is mutatja – kézenfekvő lehet úgy megvalósítani, hogy a munkáltató megvásárolja a jegyet, bérletet és egy átvételi lapon átadja a dolgozónak. De a dolgozó is megvásárolhatja a munkáltató nevére szóló számlával, és a cég kifizeti ennek ellenértékét.

Ha nem férünk bele az adott évben a keretösszegekbe, akkor két utat választhatunk. Az egyik megoldás az adómentességhez, hogy a munkáltató csak 2021 elején adja át, fizeti ki a jegyet, nem 2020-ban. Ha nem változnak az adószabályok, akkor ez a 2021-es keret terhére történik, és nem kell az idei fogyasztásra figyelni.

A másik lehetőség, hogy a 2020-ban átadott, kifizetett jegyeket nem a munkavállalónak, hanem (egy nyilatkozattal történő azonosítás mellett) a munkavállaló közeli hozzátartozóinak biztosítja a juttató. Szükség esetén a munkavállaló közeli hozzátartozóinak is adható a minimálbér értékéig adómentesen sportrendezvény vagy kulturális belépő és-vagy bérlet.

A kulturális, illetve sportrendezvény-belépőnél a jegy, bérlet átadása esetén az adózás időzítésében az átvételi lapon szereplő dátum lesz az irányadó. Ezért különösen fontos, hogy olyan átvételi lapot használjunk, amelyen szerepel ez az adat. Ha tehát december végén adjuk át a cégünknél decemberinek nevezett juttatást, akkor az a jogszabályok alapján decemberinek számít, és január elején kell bevallanunk és megfizetnünk a közterheit. Természetesen ekkor a 2020-as, minimálbér értékű keretet fogyasztja ez a juttatás attól függetlenül, hogy a jegy decemberi vagy januári rendezvényre szól. Hasonlóan a január 3-án átadott jegy és bérlet esetén (még akkor is, ha a cég ezt decemberinek nevezi) a jogszabályok alapján ez januárinak számít, és február elején kell bevallanunk és megfizetnünk a közterheit. Nyilván ebben az esetben a 2021-es minimálbér értékű keretet fogyasztja ez a juttatás (feltéve, ha akkor még kedvező adózású lesz).

A munkáltató nevére szóló számlák térítése

Mivel az óvodai és bölcsődei költségek térítésénél is hasonló számlákat számolunk el, ezért ezek a szabályok együttesen vonatkoznak az óvodai, bölcsődei, sport- és kultúraszámlákra. A juttatás adózásánál a számlák térítésekor sem lesz szempont, hogy a munkáltató ezt decemberinek vagy januárinak tekinti. Ha december végén fizetjük ki (utaljuk) a kapott számlák ellenértékét, akkor az a jogszabályok alapján decemberinek számít. Természetesen decemberben fizetve a 2020-as szabályok szerint adózik, és a 2020-as 161 000 forintos keretet fogyasztja a sportrendezvény- és kulturális belépő ára. (Óvoda, bölcsőde esetén nem tartalmaz jogszabály keretösszeget.) Attól függetlenül igaz lesz ez a szabály, hogy a vásárolt jegy decemberi vagy januári (esetleg későbbi, 2021-es vagy korábbi 2020-as) rendezvényre szól, vagy az óvodai, bölcsődei számla 2020. májusi vagy éppen 2021. januári.

Hasonlóan a január 4-én kifizetett (elutalt) számlaellenérték esetén (még akkor is, ha a cég ezt decemberinek nevezi) a jogszabályok alapján ez januárinak számít. Nyilván, ebben az esetben a 2021-as, minimálbér értékű keretet fogyasztja a sportrendezvény- és kulturális belépő ára. (Óvoda, bölcsőde esetén nem tartalmaz jogszabály keretösszeget.)

Mindez akkor érvényes, ha nem változnak a szabályok 2021-re.

Támogatható az egészség- és-vagy önsegélyező pénztár

Ha az egészségpénztárba vagy éppen önsegélyező pénztárba tudunk egy megfelelő projektet indítani, akkor az ezen pénztárakba fizetett, célzott szolgáltatás, is jó juttatás lehet az év végén. A juttatás egészségpénztárba értékhatártól függetlenül egyes meghatározott juttatásként adózik 35,99% adóval.

Az önsegélyező pénztári célzott szolgáltatásnál pedig a munkáltató nem fizet adót. A pénztári szolgáltatás igénybevételét követően a magánszemély egyéb jövedelemként köteles az adót bevallani és megfizetni.

Adhat a munkáltató az év végén ajándéktárgyakat a munkavállalóinak, ha ezeket egy rendezvényen adja át nekik vagy közeli hozzátartozóinak. De nem biztos, hogy a járványhelyzetben ezek könnyen megvalósíthatók 2020-ban. Mindenesetre a személyi jövedelemadóról szóló törvény 70. paragrafusának 6. szakaszában megjelenik egy olyan ajándékozási lehetőség, amely jellemzően olyan, vendéglátásra, szabadidőprogramra irányuló rendezvényen valósul meg, amelyen egyidejűleg több magánszemély vesz részt. Ha a juttató szervez egy ilyen rendezvényt a munkavállalók vagy akár a munkavállalók és közeli hozzátartozóik számára, akkor ezen a rendezvényen ajándéktárgyat lehet adni egyes meghatározott juttatásként (35,99% adóval) – a minimálbér 25 százalékáig, ami 2020-ban 40 250 Ft személyenként. A rendezvény igazolására a számlák mellett jó lesz a meghívó, jelenlévők névsora stb. Az azonban fontos, hogy ezen a programon kizárólag ajándéktárgyat adhat át kedvező adózással a munkáltató. Továbbá nem lehet kedvező adózással utalványt, vagy valamilyen szolgáltatást adni jellemzően vendéglátásra, szabadidő-programra irányuló rendezvényen.

Fata László
cafeteria-szakértő

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: email

Korábbiak - Munkaerő menedzsment

HR News Today hírlevél

.

Közösségi média

ABOUT

Copyright © [current_year] [site_title] | Powered by Webforu

CONTACT US

500 Terry Francois St. San Francisco, CA 94158 +1-410-555-0134 | info@example.com contact@example.com

Scroll to Top