A válság fogalma és jelensége nem ismeretlen már az üzleti szereplők számára. Egyre több szakember hasonlítja a mostani gazdasági jelenséget a 2008-as nemzetközi gazdasági válsághoz. Csak amíg a 2008-as válság, valamivel több mint 10 évvel ezelőtt, az üzleti életből, egy adott gazdasági szektorból indult, most ebben a helyzetben teljesen más típusú és természetű krízissel van dolgunk: a magánéletünket érte támadás, az tevődik át az üzleti életre, a legtöbb gazdasági szektorra. Ez alapján konkrétan HR-típusú válságról beszélhetünk üzleti környezetben, amelynek az alapja ráadásul egy valós, veszélyes kórokozó! Azt már csak a szakemberek erősítik meg, hogy ennek a válságnak több, egymástól eltérő periódusa lesz: az első mintegy 3 hónap, majd az azt követő, nagyjából szeptemberig tartó időszak, és a legutolsó fázis, a vakcina forgalomba helyezéséig.

Ezekben a periódusokban olyan HR-kihívásokkal találjuk majd szembe magunkat, amelyek nem jó, nem megfelelő időben történő menedzselése komoly, akár végzetes károkat okozhat a cégeknek, szervezeteknek, munkaadóknak, munkavállalóknak. Ezekre a helyzetekre készítjük fel a HUMAN HUNGARY 2020 virtuális rendezvény résztvevőit.

Az adatgyűjtések, trendelemzések már elkezdődtek, amelyben a Mentors & Partners Group, a nemzetközi szinten jegyzett business mentoring cég a stratégiai partnerünk. A HUMAN HUNGARY 2020 virtuális rendezvényre elegendő mennyiségű és mélységű információ áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy az amúgy is komoly egyéni és társadalmi tragédiákat okozó vírus a lehető legkisebb károkat okozza az üzletben.”