Country manager poszttal erősít a Codecool

Magyarországi country managerré nevezték ki Beöthy Miklóst a Codecool Programozóiskolánál. A Codecool nemzetközi érdekeltségeinél már megszokott felállás bevezetésével Boda József alapító-ügyvezető a stratégiai feladatokra, többek közt a nemzetközi terjeszkedés folytatására és az új termékek bevezetésének előkészítésére fókuszálhat.

 

A Codecool külföldi oktatóközpontjai esetében dedikált helyi vezető, úgy nevezett country manager kezében összpontosulnak az operatív feladatok. A két magyarországi oktatási helyszín és a magyar közönségre specializált online kurzusok esetében eddig ez a szerep is Boda Józsefre, a Codecool alapító-ügyvezetőjére hárult. A most elhatározott egységesítéssel önálló country managert kap Magyarország is.
Beöthy Miklós, a Codecool új, magyarországi country managere szinte napra pontosan öt éve, a budapesti oktatóközpont létrehozásakor csatlakozott a Codecoolhoz. Feladata vezető mentorként a Nagymező utcai helyszínen folyó képzés kialakítása, stabil működtetése és fejlesztése volt. A Budapesti Műszaki Egyetemen végzett mérnökinformatikusként, ezután fejlesztőként dolgozott a Pesti Estnél, később a Kirowskinál, majd pedig közel 9 éven át a Digital Natives csapatát erősítette. Az egyedi projektek kidolgozása és a megbízókkal való közös munka mellett egyre jobban érdekelte a szakmai utánpótlás, a belső szervezeti kultúrának a fejlesztői hatékonyságra gyakorolt hatása, végső soron pedig az oktatás és a közös önképzés. A Codecool miskolci debütálása után hívták az iskolához, hogy vállaljon szerepet Budapesten.

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: email

Korábbiak - Karrierfigyelő

HR News Today hírlevél

.

Közösségi média

ABOUT

Copyright © [current_year] [site_title] | Powered by Webforu

CONTACT US

500 Terry Francois St. San Francisco, CA 94158 +1-410-555-0134 | info@example.com contact@example.com

Scroll to Top