A modernkori vezető hat ismérve

Egy vezető feladata megérteni az emberek viselkedését a munkahelyen és lehetőségek szerint megadni nekik mindazt, ami motiválja őket, hogy kihozza belőlük a maximumot. Hat terület fejlesztésével elérhetjük, hogy sikeres és hatékonyan működő cégünk lesz, ahol az alkalmazottak szenvedélyesen végzik munkájukat. Összeállításunkban megmutatjuk ezeket.
» Vajon olyan céget vezetünk, ahol az alkalmazottak boldogok, és szívesen járnak dolgozni?

 

Ha egy vezető rosszul végzi munkáját, az kihat a teljes vállalat teljesítményére: a Gallup egy kutatása szerint a rossz menedzsment miatt az alkalmazottak 24 százaléka teljesen eltávolodik a munkahelytől, így a csapatok kevésbé hatékonyan tudnak dolgozni, kevesebb profitot termelnek, és az emberek nagyobb valószínűséggel keresnek másik munkahelyet. De mit is jelent sikeres vezetőnek lenni? Évente két számjeggyel nő a vállalat profitja? Minden öt évben egy találmánnyal járulunk hozzá a társadalom jólétéhez? Először határozzuk meg a siker ismérveit, majd ezek ismeretében tudjuk azokat területeket fejleszteni, melyek a csapat és a vállalat sikerét eredményezik.

1. Jó példát mutat

A gyermekkori példaképeket sokan a munkahelyen találják meg, ezért fontos, hogyan viselkedik a vezető a munkahelyen. Első emberként ismernünk kell vállalatunk céljait, minden tettünk és döntésünk ezt kell erősítse. Például, ha a vállalat azt kommunikálja az alkalmazottak felé, hogy a környezet elkötelezett védelmezője, nehezen hiszi el bárki is ezt, ha a vezető egy benzinfaló szörnyeteggel közlekedik. Vagy ha az a célunk, hogy a helyi közösségnek visszaadjunk valamit, akkor a vezető az első, aki ezeken a megmozdulásokon részt vesz, és segít például egy játszótér helyreállításában. Az erős munkahelyi idol vonzóvá teszi a munkahelyet, inspirálja a kollégákat.

2. Határozott jövőképe van

A vezető nem hozhat sietős döntéseket, és nem reagálhat rosszul a változásra. Kicsit vissza kell lépni és olyan elhatározásra kell jutni, mely tükrözi a vállalat jövőképét, a céljait. Ha van egy terv, tudjuk merre tart a vállalat, és felvállaltunk bizonyos értékeket, akkor elég könnyű ezeket a döntéseket meghozni. Kudarc esetén értsük meg, miért nem sikerült a feladat és vonjuk le a következtetéseket, majd indítsuk el a következő jövőképet építő projektet. A hiba a folyamat része, melyből erőt meríthetünk és haladhatunk tovább az elképzelés megvalósítása felé.

Transzparens működés vállalati szinten is

A közösségi online világban a transzparens vállalati működés értékes céges valuta. A bizalom és tisztelet megteremtésének forrása egy olyan világban, ahol sokat megkérdőjelezik a szervezet igazi szándékait. A Deloitte Global Human Capital Trends 2019-es kutatásában azonban kiderült, hogy a megkérdezett vezetők csupán 18 százaléka gondolta azt, hogy transzparens és nyitott modellben dolgoznak és 27 százalékuk szerint a transzparencia hiánya versenyhátrányba juttatja a céget.

3. Transzparensen működik

A kollégák bizalmát úgy tudjuk elnyerni, ha a vezető transzparens. Ha nyitottan, őszintén kommunikáljuk a vállalat céljait és kihívásait, az alkalmazottaknak könnyebb lesz megérteni, mi az ő szerepük ebben a folyamatban, és saját szintjükön hogyan tudnak hozzájárulni a vállalat sikeréhez.

A transzparens működéssel könnyebbé válik a kollaboráció, a tudásátadás cégen belül, könnyebben látjuk át a folyamatokat, túl sok belőle azonban már árthat. A rendkívül nyílt munkaterek, a másodpercre lebontott nyilvántartás, hogy az alkalmazott mivel és hogyan tölti munkaidejét, sérülékennyé teheti a kollégákat. Ha megfigyeljük őket, az megváltoztatja viselkedésüket. Sok energiát pazarolnak majd arra, hogy titokban tartsák tevékenységüket, még akkor is, ha nincs semmi rejtegetnivalójuk.

4. Képes másokat befolyásolni

Vezetni azt is jelenti, hogy alakítjuk más emberek viselkedését. A pozícióból adódó autoritás mellett (amely adott ideig működik) erős interperszonális kapcsolatok kialakításával befolyásolhatjuk a többieket, vagy ha szakértőivé válunk egy adott területnek, netán alaposan megértjük, hogyan működik a vállalat. Ha mi vagyunk a vállalat bizalmi pontja, aktívan bátorítjuk a különböző vélemények megosztását, az információt, és a tudást felhasználhatjuk a kívánt változások elérésére.

Vezetők az átláthatóságról

18% szerint a vállalatnak transzparens és nyitott a működése
37% aggódik, bizalomgerjesztőek-e a képességeik
60% aggódik az alkalmazottak a transzparenciával kapcsolatos felfogása miatt
27% tudatában van, hogy a transzparencia hiánya versenyhátrányt okoz

Forrás: Deloitte Global Human Capital Trends, 2019., válaszolók arányai

5. Bátorítja a kockázatvállalást, az innovációt

A kísérletezés nagyon fontos a vállalat versenyelőnyének megalapozására és fenntartására. A modern vezetők felismerik ezt, és bátorítják a cégen belüli innovációt, kockázatvállalást. Emellett egy olyan kultúrát teremtenek, amely felvállalja a kudarcot, így az alkalmazottak könnyebben és szívesebben próbálják ki elméleteiket, javasolnak új ötleteket, hiszen látják, hogy értékelik a kreativitást. Egyes vállalatok esetében ez azt is jelenti, hogy aktívan jutalmazzák a kísérletezést. Például a Google innovációs laboratóriumában, az X-ben, bónusz jár minden olyan csapattagnak is, aki egy projekten dolgozott a cégnél, de végül úgy döntöttek, hogy ideje abbahagyni, hiszen a tények azt mutatták, hogy nem méretezhető. Ezzel azt üzenték a vezetők, hogy kísérletezzenek nyugodtan, mert a kudarc nem bűn, hanem tanulság.

6. Szenvedélyes

A szenvedély mások inspirációs forrása. Sok olyan esetet láttunk, amikor a vezető szenvedélye egy első látásra őrült ötlet iránt meggyőzte a csapat többi tagját is, és együtt sikerre vitték azt. Ha a vezető megosztja szenvedélyét egy ötlettel vagy projekttel kapcsolatban, akkor a kollégák is érzik a tüzet, és ők is részesei akarnak lenni ennek a szenvedélynek. Ezért fontos a csapattal határozottan és tisztán megosztani, hogy miért arra vezetjük a csapatot, amerre, és mit teszünk annak érdekében, hogy mindenki sikeres legyen a saját feladatkörében. Mutassuk ki szenvedélyünket, legyünk pozitívak, ezzel igazán kreatív légkört teremtve. Azért arra vigyázni kell, hogy a szenvedély ne vakítson el, és hogy ha kell, időben ki tudjunk szállni az ötlet mögül, ismerjük fel időben, mikor már kárt okoz kitartani mellette.


Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: email

Korábbiak - Munkaerő menedzsment

HR News Today hírlevél

.

Közösségi média

ABOUT

Copyright © [current_year] [site_title] | Powered by Webforu

CONTACT US

500 Terry Francois St. San Francisco, CA 94158 +1-410-555-0134 | info@example.com contact@example.com

Scroll to Top